ADVENT ~ ADVENTUS DOMINI ~ AZ ÚR ELJÖVETELE

Advent első vasárnapjával kezdődik az egyházi esztendő. A soron következő négy hét egyben a várakozás időszaka is, a lelki felkészülés ideje karácsonyra, Jézus születésére. Az advent a latin Adve
ntus Domini, az Úr eljövetele kifejezésből származik.

ADVENT ELSŐ VASÁRNAPJA

Időpontja évről évre változik, Szent András napjához - november 30. legközelebb eső vasárnapon ünnepeljük. Színe a lila: a templomi terítő lila,
a szertartáson a pap lila miseruhát vagy stólát visel, illetve az adventi koszorún elsőnek meggyulladó gyertya színe is lila.

'Nincs egész évben még egy olyan elvárásokkal és vágyakkal teli idő mint a most kezdődő. Sokszor mindaz amire vágyunk, nem teljesül be és ezért a csalódások előre programozottak. De elsősorban nem ezért hat józanul a mai evangélium. Ellenkezőleg: meg vagyunk hívva, hogy hagyunk magunkat felébreszteni egy éber adventre. Elevenségre vagyunk hivatottak, aminek semmi köze nincs a hektikus karácsonyi előkészületekhez. Nyissuk meg szívünket, lelkünket a hit hívó és ébresztő szavának.'


Forrás ~ Internet